Olyan társadalomban élünk, ahol a sportolás, mint versenyszintű tevékenység, életforma és a szabadidősport teljesen eltérő elfogadottsággal és megítélésben, mondhatni kettős szerepben éli hétköznapjait hazánkban. Míg az úgynevezett jóléti társadalmakban a szabadidő sportos eltöltése a családok nagy átlaga számára teljesen elfogadott és természetes, addig nálunk ennek a kultúrája ez idáig nem tudott kialakulni. Bizonyára ennek számos oka lehet, többek között egzisztenciális vagy szociális. Úgy gondolom, hogy sem a fiatalok, sem a középkorosztályt képviselő emberek szemléletében sincs meg a támogató hozzáállás.
Ezzel szemben a verseny, vagy inkább a felnőtt élsport szféra megítélése a lakosság körében valamiféle kivételesen szerethető, összetartó és közösségformáló erővel rendelkezik, pláne, ha mindez sikerrel párosul. A győzelmi mámor és az átlagtól eltérő sikerek elérése, a nemzeti öntudat és a hazaszeretet érzetének felerősödéséhez vezet. Úgy tűnik, hogy nálunk a sikerek, jó eredmények utáni vágyakozás demonstratív megjelenése nagy közösségekben, együttlétekben erőteljesebben van jelen, mint az egyén gondolkodásában. A kormányunk kiemelt stratégiai ágazata a sport, ezen belül is az élsport. Élsportolónak lenni ma jó dolog hazánkban, főleg a látványsportágakban. Azonban erre a nemzetközileg is jegyzett szintre eljutni csak keveseknek van esélye. A nemzetközi szintre történő kijutás vágya hasonló lehet, mint a több millió lottózó esetében a telitalálat elérése.
Az oktató-nevelőmunka területén a testneveléstől elvárt hatékony szerepvállalás csak elméleti szinten van jelen. A gyakorlati megvalósulás területén azonban ennek csak nagyon kicsi hányada érzékelhető. A testnevelés órák minősége és hatékonysága korántsem igazodik az általam elvárt színvonalhoz. Sajnos inkább annak van realitása, hogy nemhogy testi nevelés, de még maga a nevelés is takaréklángon ég az oktatási intézményeinkben. Ennek következménye, hogy a tanítás és a tanulás folyamatainak nincs megfelelő tisztelete a társadalom oldaláról. Éppen ezért ebben a helyzetben nem a lehető legjobbat hozzuk ki, hanem sokkal inkább a még elfogadható minimumra helyezzük a hangsúlyt. Ellentmondások sora jellemzi hazánk sporttevékenységgel összehozható szegmenseit, mint:
- iskolai testnevelés
- szabadidősport
- versenysport
- élsport
Egyrészt négyből két területen érzek hiányosságot a fenti felsorolásból, ahol leginkább kellene a társadalmi támogatottság. Véleményem szerint, az iskolai testnevelés és a szabadidősport abban az esetben tudna stabil alapot képezni, ha minősége és – akár a minőségjavulás által – megbecsülése és értéke magasabb szintre lépne. Bizonyára ebben az esetben megfelelő változáskat tudnának előidézni az egészséges életmód és a nevelés területén. Másrészt nem véletlen, hogy ez a kivételezett helyzet gyakorta képez késztetést fiatal sportolóban, edzőben, szülőben, hogy minden tőle elvárható hozzáállást, kitartást és ezek érvényesülését elősegítő más fontosnak vélt dologról is lemondjanak a siker érdekében. Sok tehetség vész el, pusztán a szorgalom és az alázat hiánya miatt. Nem elég az izomzatot fejleszteni és a képességeinket. A technikai tudástár csak egy jó taktikai gondolkodásban tud érvényesülni, ami lényegre törő. A célok elérése a szükséges tanulási folyamatok nélkül nem lehetséges. Ennek egyik, egyben kötelező gyakorlási felülete az iskolai tanulásban történő aktív részvétel. Mint ahogy a sport területén is az aktív részvétel a fontos, ez nem lehetséges másképpen az iskolai tanulmányok elsajátításánál sem. Ahogyan az iskolai közegben, úgy az edzések alatt is az oktató-nevelőmunka minősége adja meg a fejlődés lehetőségét, illetve a tudástár bővülésének esélyét.
Fiatalkorban a mozgás, a sport az agy fejlődését is elősegíti, amely által jobbak lehetnek a kognitív funkciók is. Azonban a sportolók valószínűleg tanulás területén nem használják ki eléggé a kapacitásukat, ezért nem olyan nagy mértékű a tanulmányi eredményeik növekedése a kutatások szerint. Mind az általános, mind a középiskolában elfogadott, hogy a gyermek sportolása az egyik legfontosabb iskolán kívüli tevékenység. A sportolás energiát vesz el a tanulástól. Azonban az iskolák, a család, az osztálytársak és széles körben akár a társadalom is fontos szerepet tulajdonítanak a sportban elért teljesítménynek. (hiszen ez átvitt értelemben a támogató közösség sikere is) Ezért a sportolás, a sporteredmények hangsúlyozásával hozzájárul a tanulmányi eredmények romlásához. Így a társadalmi presztízs, megbecsültség és tőke által szerzett haszon elvész, ezzel pedig akár negatív irányba is elmozdulhat a mérleg, s a sportolók rosszabbul teljesíthetnek az iskolában. Összességében elmondható, hogy a sport által fejlődő személyiségüket és a rengeteg értéket, amit évek alatt magukévá tesznek, az élet sok területén kamatoztatni tudják. Az, amit a sportolók megtanulnak a sportban, azokat mind van lehetőségük alkalmazni a civil életben is. A szülő tudja, a gyerek érzi, hogy szüksége van a mozgásra. A kezdetekben nincs is gond, sokan kisiskolás korban lelkesen elkezdenek edzésre járni. Ahogy azonban telnek-múlnak az iskolás évek, egyre többen hagynak fel a sporttal, előtérbe helyezve a tanulást. Mintha kötelező lenne választani a kettő közül. Valóban sokszor a tanárok, de a szülők is választásra kényszerítik a gyereket, hiszen nem lehet elég korán kezdeni a továbbtanulásra való maximális felkészülést. A gyerekek többsége az iskolai tanórákat követően már általános iskolában rohan az aktuális három–négy különóra valamelyikére, majd a nap végén hazaérve igyekszik elkészíteni a másnapi leckét úgy, hogy még a napi edzésmunkát is legyűri. Nem csoda, ha fáradt a gyerek és nem mindig képes, akar még este is biflázni. Ez persze aztán előbb-utóbb meglátszik az érdemjegyeken is. Ilyenkor hangzik el a felnőttek részéről, hogy lassan választani kell, sport vagy tanulás. Ilyenkor dönt a legtöbb szülő úgy, hogy a mozgást addig engedi, míg az nem megy a tanulás rovására. De vajon jó döntés-e megvonni az edzést, ha romlik a tanulmányi eredmény? Minden tantárgyat tanulni kell, ráadásul a lehető legjobban, mert ez az általános tanári és szülői elvárás. Így aztán nem meglepő, hogy a kevésbé kedvelt tantárgy órái kínszenvedést jelentenek. Ez a hozzáállás pedig előbb-utóbb az érdemjegyekben is tükröződik, ami automatikusan beindítja a szülői vészjelzőt. A legtöbb felnőtt a kedvenc tevékenységtől, az edzéstől való eltiltással fenyegetve akarja rábírni a gyereket a tanulásra.
A testmozgás és a tanulás szoros, pozitív kapcsolatban van egymással. Ráadásul a testmozgás segít a koncentráció növelésében, egyúttal csökkenti a stresszt és segít jobb hangulatba kerülni. Igaz ez fordítva is. A rendszeres szellemi torna jó hatással van a fizikai teljesítőképességre. Ezért van az, hogy a szellemi fáradtság után még kifejezetten jól is esik egy kiadós mozgás. Aki tehát szellemi munkát végez és mellette az életébe még kellő mennyiségű testmozgást is beiktat, annak jobb lesz a teljesítőképessége annál, mint aki nem sportol mellette.
Mindig kell egy „B” terv. Ha becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik, de ott kell lenni. Bármilyen tragédia, sérülés vagy külső körülmény megakadályozhatja az elképzelt jövőt. A nevelőedző és a szülő feladata felkészíteni a fiatal sportolót nemcsak a sportolóvá válás folyamatára, hanem az aktív sporttevékenysége utáni életszakaszra is. A „jóléti” társadalmakban erre nincs szükség, mert a társadalmi értékrendek és a köznevelés ezt kellően megalapozza, sőt el is várja elit sportolóitól.
EGYÉP POSZTOK
SPORTSZÜLŐI FELELŐSSÉG ÉS AGGODALOM
A TESTNEVELÉS ÓRA JELENTŐSÉGE ALSÓ TAGOZATBAN
A SIKER KULCSA TE MAGAD VAGY!