A játék főszereplője a labda, melyet a játékosok dobással továbbítanak egymásnak vagy küldenek a kapura. Így a dobás a játék egyik leggyakrabban előforduló, legjellemzőbb eleme, mellyel az átadás és a kapura lövés egyaránt végrehajtható – köztük csupán az erőközlés nagysága és a dobás iránya a különbség. Meglehet, az átadásoknak és a kapura lövéseknek számtalan formája alakult ki, valamennyi dobásforma visszavezethető a hajítás klasszikus modelléhez.
A lendületszerzés célja a dobáshoz szükséges sebesség egy részének megszerzése és a megfelelő dobóhelyzet előkészítése. A lendületszerzés a játékos és a labda felgyorsítása által növeli a lövés erejét, valamint időben lehetővé teszi a dobás formájának esetleges megváltoztatását. Ez végrehajtható alaphelyzetből, vagy futás közben kivitelezett lépéskombinációkkal, keresztlépéssel, utánlépéssel, hátsó keresztlépéssel és beszökkenéssel.
A keresztlépés a legegyszerűbb végrehajtási forma, mert ritmusos, és a lábak természetes sorrendben követik egymást. Az utánlépés a legbiztonságosabb végrehajtási forma azáltal, hogy nem tartalmaz repülési fázist, és az egyik láb mindig a talajon van. A hátsó keresztlépés segítségével a lendület úgy szerezhető meg, hogy közben a játékos oldalirányban eltávolodhat az ellenféltől. A beszökkenés segítségével elsősorban a dobókézzel azonos oldalon játszó játékosok vesznek lendületet. A labda átvehető a lendületszerzés megkezdése előtt vagy előremozgás közben, átadás útján, illetve labdavezetésből egyaránt. A felkészítés karmozdulata ugyancsak segíti a lendületszerzés hatékonyságát azáltal, hogy melltájékról a labdát egy erőteljes mozdulattal a dobóhelyzetbe lendíti.
Bármelyik lépéskombinációval történik a lendületszerzés, annak biztosítania kell a játékos és a labda sebességének együttes, folyamatos növekedését. A lendületszerzés alatt a támadónak a labdával egy egységes rendszert kell alkotnia, ahol a játékos erőkifejtése által szerzett gyorsulás átterjed a labdára. Az így elért sebességnek aztán a lendületszerzés végén kell a legnagyobbnak lennie, biztosítva ezzel a dinamikus hajítást.
A dobóhelyzet kialakításának célja a labda felkészítésével olyan pozíció kialakítása, melyből a dobótechnika optimálisan hajtható végre. A labda felkészítése szoros összefüggésben van annak elfogásával, tulajdonképpen már a labdaátvétel folyamatában megkezdődik.
Az egyenes felkészítés technikája a kis szorítótávolsággal rendelkező vagy kezdő játékosoknak célszerű. Ez a technika biztonságot nyújtó, egyszerű, és a labda rövid, egyenes útja jelentősen csökkenti a felkészítés idejét. A köríves felkészítést elsősorban a széles tenyerű, hosszú ujjú, jó fogással rendelkező játékosok alkalmazzák eredményesen. Ezzel a technikával a labda jobban felgyorsítható, ami növeli az erőközlés nagyságát, továbbá felugrás esetén – lendítés útján – az elugrás nagyságát. A dobóhelyzet kialakítása a labda felkészítésével a lendületszerzés utolsó mozzanatában fejeződik be, amikor a bal láb erőteljes kitámasztással egy pillanatra megállítja az előremozgó testet.
A dobómozdulat célja a lendületvétel során szerzett mozgási energia törés nélküli átvitele a labdára és annak optimális izomerő-kifejtéssel való kidobása. Ez a mozgásfolyamat magában foglalja az ívképzés, valamint a kidobás szorosan összekapcsolódó mozdulatsorát.
A dobás utáni helyzet célja az egyensúly megőrzésével a kidobás eredményes befejezése, valamint az alaphelyzet minél előbbi felvétele. Amint a játékos keze elhagyja a labdát, a dobókar továbbmozog előre, majd tenyérrel kifelé fordulva rézsútosan a test másik oldalára lendül át. Az előremozgó jobb láb megelőzi a balt, majd az egyensúlyvesztés elkerülése érdekében kitámaszt és fokozatos térdhajlítással fékezi, majd megfogja a test további lendületét.
Amint a labda elhagyja a játékos kezét, az a test tehetetlenségi törvénye szerint halad a hatóerők irányába. Ezen erőhatások a játékos izomereje, a viszonylag állandó gravitáció és a változó közegellenállás, melyek együttesen meghatározzák a labda sebességét, útját, így a haladás irányát. Meglehet, ezek közül az izomerő az, amellyel a játékos jelentősen befolyásolhatja a labda haladását, a labdára ható egyéb erők törvényszerűségének ismerete nagyban megkönnyíti annak célba juttatását.
A labda haladási kezdősebességét a játékos izomerejéből nyeri, melyet a dobókéz juttat a labdára. A dobás sebessége tehát elsősorban a játékos erőbefektetésétől függ, és annak nagyságát a dobás által végrehajtandó cél határozza meg. Átadásnál az a cél, hogy a játékostárs át tudja venni a labdát, ezért annak sebessége éppen akkora legyen, hogy az eljusson a kívánt helyre és könnyen átvehető legyen. Kapura lövésnél ellenkezőleg, a cél a labda kapuba juttatása úgy, hogy az ellenfél azt ne tudja megfogni, ezért az erőbefektetés, és így a labda sebessége is nagyobb.
A labda haladási útját a játékos izomerejének iránya határozza meg, melyet a dobókéz csuklója és az ujjak közvetítenek a labdára a dobás utolsó fázisában. Egyenes úton halad a labda, ha az izomerő horizontálisan hat annak középpontjára. Ívelt úton halad a labda, ha az izomerő rézsút fölfelé hat annak középpontjára. Lepattan a labda, ha az izomerő függőlegesen, vagy különböző szögben, rézsútosan lefelé hat annak középpontjára. Pörög a labda, ha az erő hatásvonala nem a labda középpontjára irányul, az forgatónyomatékot hoz létre, és a labda szabadtengely körül mozog. A játékos a befejező finom ujj- és csuklómozdulatokkal befolyásolhatja a labda pörgését, amivel a kapura lövésnél különösen megtévesztheti a kapust. A talajra pattintás fokozza a pörgetés megtévesztő hatását azzal, előpörgetett labda kisebb szögben pattan vissza, ami jelentős vízszintes eltérést eredményez, és a kapura lövésnél a pörgő labda mintegy „megkerüli” a kapust.
