Ez a manőver elsősorban a támadók csoportos szélességi mozgásainak – így a helycsere, a keresztezés, a befutás, az átfutás, valamint az azokhoz kapcsolt bejátszás – megakadályozására alkalmazható sikerrel. Emellett a beálló őrizete is csoportos védekezést, elsősorban az egymás mellett védekező játékosok összehangolt munkáját kívánja meg, mert a szélességi-oldalazó mozgásával a védőfalban gyakran okoz az egyéni védő számára megoldhatatlan feladatot. Ezekkel a manőverekkel a támadók célja a védők kimozdítása, előnytelenebb pozícióba kényszerítése, egyes védők elzárása vagy elzárásba vezetése, és így a kapuelőtér-vonal közelében kedvezőbb gólhelyzet kialakítása. Ez elkerülhető azáltal, ha a játékosok az ellenfél követése helyett átveszik a saját védőterületükre érkező támadót, mozgáslehetőségének részleges korlátozásával és labdaátvételének megakadályozásával időlegesen őrzik ellenfelüket, majd tovább haladása esetén átadják őt a szomszédos védőtársnak. Ez az ésszerű, csoportos manőver az átvétel-kíséret-átadás szorosan egymásba kapcsolódó fázisaiból áll.
A védő tevékenysége már akkor megkezdődik, amikor a támadó védőterülete felé tart, megközelíti azt, és nyilvánvalóvá válik, hogy a szomszédos védő pozíciójának elhagyása nélkül képtelen tovább őrizni azt. Így a védő mély alapmozgással közelítse meg a támadót, és lehetőleg már akkor vegye át ellenfelét, amikor azt még társa is kontrollálja. Így a pillanatnyi kettős őrizettel elkerülhető, hogy rossz ütemű váltás esetén az átmenetileg szabadon maradt támadó esetleg labdát kapjon vagy elzárást kezdeményezzen. Amennyiben a támadó eleve labdával érkezik a védőterületre, vagy váltás közben valahogy mégis megkapja a labdát, úgy elsősorban a dobókar felőli oldalát kell lefedezni, és ütközéssel megakadályozni kapura törését. Labda nélküli támadóval szemben azonban kerülni kell a fölösleges szabálytalankodást, a szükségtelen beavatkozás, és lehetőleg minimális ütközéssel, de testközelben maradva készüljön fel a védő ellenfele tartósabb őrzésére (I. fázis).
Az átmeneti emberfogás már az átvétel folyamatában megkezdődik, amikor a szomszédos védő már nem képes ellátni védőfeladatát, és a támadót védőtársa gondjára bízza. Ezt követően a védőterületre érkezett támadó mozgása, labda nélküli vagy labdás tevékenysége határozza meg az ellene való védekezést. A labda nélküli, határozott irányba mozgó támadót szabályos ütközéssel kényszerítse a védő eredeti mozgásirányának megváltoztatására. Amennyiben a mozgásritmusát vesztett támadó ezután is az eredeti irányba kíván továbbhaladni, úgy célszerű ezt engedni, de folyamatos őrizettel továbbra is szemmel kell tartani az ellenfelet. A kapuelőtér közelében a labdás játékos különös veszélyt jelent, ezért vele szemben a védőknek nem lehet más céljuk, mint ütközéssel vagy esetleg labdavezetés esetén a labda elütésével a kapura törő támadó feltartóztatása.
A védőterületen hosszabb ideig tartózkodó támadó, valamint a beálló különleges bánásmódot igényel a védőtől. Célszerű a beállót a labdaátadás várható iránya felől, hátulról, mély alaphelyzetben, mellel tartani és a játékos háta mögül előrenyúlva a labda átvételét megakadályozni. Ezzel egyrészt a támadó kapura fordulásának lehetősége szűkíthető le, másrészt pedig jó ütemű kinyúlással a bejátszott labda elhalászható. A szoros őrizet közben a védőnek ügyelnie kell mozgásszabadsága megtartására, valamint enyhe tolással kényszerítenie kell a támadót védőterülete elhagyására és a kapuelőtértől való eltávolodásra (II. fázis).
A támadójátékos őrzéséről mindaddig nem szabad lemondani, amíg a védő meg nem győződött arról, hogy társa átvette ellenfelét. Ennek érdekében a védő mély alaphelyzetben, érintőtávolságon belül mindaddig tartsa ellenőrzése alatt támadóját, amíg az teljesen a szomszédos védő felügyelete alá nem kerül, mégha ezzel át is kell lépnie eredeti védőterületének határát. Előfordulhat ugyanis, hogy a szomszédos védő kilép egy veszélyes játékosra, vagy egyéb célból átmenetileg elhagyja védőpozícióját, és az őrizetlenül hagyott támadó a megüresedett helyre bemozdulva gólhelyzetbe kerülhet. Másfelől azonban átadás közben túl sokáig sem célszerű a támadón ragadni, mert az így két védőt lekötve rést nyithat támadótársainak egy gyors átlövésre vagy betörésre. A támadó biztonságos átadása után aztán a védőjátékos törekedjen minél hamarabb és a legrövidebb úton visszatérni a játékszituációnak megfelelő eredeti védőpozíciójába (III. fázis).
Általános alapelv, hogy a kapuelőtér közvetlen közelében tartózkodó támadó nem maradhat őrizetlenül, őt legalább egy védőnek mindig ellenőrzése alatt kell tartania. Ez a feladat jól teljesíthető a védők ésszerű és gazdaságos együttműködésével, az átadás-kíséret-átvétel manőverének rugalmas alkalmazásával. Ez a csoportos taktikai elem lehetőséget ad arra, hogy egy támadó folyamatos őrzését nem a követésével, hanem – védőterületüknek megfelelően – egymás között felosztva oldják meg a védők. Ez az oka annak, hogy ez a védekezési manőver a mérkőzéseken nagyszámban fordul elő, és az egyik leggyakrabban alkalmazott csoportos védekezési elemmé vált. Mivel ez a zónázó játékosok egyik jellemző, csoportos védekezési módja, ez a taktikai elem elsősorban a terület- és vegyes védekezésnél gyakori, de módosított formában a manőver emberfogásos védekezésnél is alkalmazható.
