Ezek a védekezési manőverek elsősorban a támadók csoportos kombinációi, így az elzárás/leválás, valamint a pozícióváltoztatás ellen alkalmazhatók hatásosan. Különösen a támadók által eredményesen alkalmazott elzárás/leválás okoz sok gondot a védekezés számára, mert annak sikeres végrehajtása minden esetben számbeli vagy pozícióhiányt, és így közvetlen gólveszélyt eredményez. Az ellene való hatásos védekezés már az elzárás/leválás szándékának időbeli felismerésével kezdődik, így jó ütemű ellépéssel, ügyes helyezkedéssel a végrehajtás megelőzhető. Amennyiben mégis létrejön az elzárás, abból a lehető leggyorsabban és lehetőleg szabálytalanság nélkül kell kiszabadulnia a védőnek, majd a játékhelyzetnek megfelelően folytatni további védőtevékenységét. Az elsősorban két védő tudatos együttműködésével végrehajtott elzárás/leválás elleni védekezés főbb formája a kerülés és a váltás.
Kerülés esetén az éppen elzárandó védő kissé hátralépve kerüli meg mind az elzáró támadót, mind pedig az őt követő védőjátékost. A manőver kritikus pontja, hogy a védő kerülése közben ideiglenesen elszakad támadójától, amit ellenfele jó helyzetfelismeréssel kapura törésre használhat ki. Ezért a kerülés időtartamát, valamint útját minél rövidebbre kell korlátozni annak érdekében, hogy a támadó minél rövidebb ideig maradjon őrizetlenül. Ezt a védőtárs jó helyezkedéssel, valamint az elzáró támadó feltartóztatásával jelentősen megkönnyítheti, így játékostársa gyors kerülését nagymértékben elősegítheti.
Az elzárt védő kerülés közben is folyamatosan tartsa szemmel támadóját, aki esetleg előnyös helyzetét kihasználva gyors irányváltoztatással az ellenkező oldalon tör kapura. A kerülés megfelelő időzítése szintén fontos, ezért a védő ne siesse el azt, hogy szükség esetén visszafordulhasson és képes legyen szorosan követni ellenfelét. Ugyanakkor a túl késői indulás veszélye, hogy a védő esetleg már nem éri utol az előnyt szerzett támadót.
A kerülés mindenfajta elzárás ellen, minden védekezési rendszerben alkalmazható. Elsősorban azonban a kapuelőtér-vonaltól távol és a játéktér közepétől az oldalvonal felé haladó támadó követésére célszerű alkalmazni. A manőver előnye, hogy a játéktér minden irányában változatos mozgáslehetőségeket biztosít, lehetőségeket ad arra, hogy a támadót ugyanaz a védő kísérje végig. A kerülés hátránya viszont, hogy az elzárt védőnek rendszerint hosszabb utat kell megtenni, mint a támadónak, és így az lépéshátrányba kerülhet, valamint a belépés veszélye miatt ez a manőver közvetlenül a kapuelőtér-vonal előtt nem alkalmazható. Továbbá az a helyzet, hogy a védő egy rövid időre eltávolodik támadójától, kedvezőtlen a labdaszerzés szempontjából, és a támadó az átvett labdával zavartalanul kezdeményezhet támadást.
Váltás esetén a védők egészen az elzárásig követik támadóikat, majd ott ellenfelet cserélnek, váltanak, és az átvett támadó mozgása szerint végzik további védőtevékenységüket. A manőver kritikus pontja, hogy a váltás pillanatában mindkét támadó egy rövid időre őrizetlenül marad, és azok előnyös helyzetüket gyors kombinációval, leválással gólhelyzetté fokozhatják. Ezért törekedni kell arra, hogy a váltást a legmegfelelőbb időben és optimális távolságtartással úgy hajtsák végre a védők, hogy aközben a támadók minél rövidebb ideig maradjanak fedezetlenül. Célszerű és biztonságos megoldás, ha az elzárt védőjátékos már a váltást megelőző pillanatokban egy kicsit saját kapuja felé hátrál, és ezzel a kapura törő támadóval szemben előnyös pozíciót biztosít magának a kapu jobb fedezésére. Az elzárt védőnek számítania kell támadójának esetleges leválására is, ezért váltásnál óvatosan szakadjon el addigi támadójától, és fogadja a társak által elé tolt, elzárást végző játékost. Mindebből kiderül, váltásnál különösen elengedhetetlen a védők közti összehangolt és pontos együttműködés, valamint a jó kommunikáció.
A jól végrehajtott váltás bármelyik védekezési rendszerben, az elzárások valamennyi formája ellen a legcélszerűbb védekezési mód. Emberfogásos védekezésnél azonban törekedni kell arra, hogy a közvetlen gólveszély megszűntekor vagy a játék megszakítása esetén a védők visszacseréljék az ellenfelet, mert a megváltozott támadó-védő felállás esetleg nem kedvező a védekező csapatnak.
A váltás előnye, hogy az sikeres elzárás, illetve a védők megkésett közbeavatkozása esetén is eredményesen alkalmazható. Valamint jól használható ki a támadó mozgásirányába elhelyezkedő védőtárs előnyösebb pozíciója, aki így nagyobb eséllyel tartóztathatja fel a támadót, mint eredeti, lépéshátrányba került védője. A manőver hátránya viszont, hogy emberfogásos védekezés esetén az eredeti támadó-védő párok optimális elosztása felborulhat, vagy a támadók javára előnyösen alakulhat. Továbbá már az egyik védő mulasztásával, késésével is meghiúsulhat a váltás, sőt rossz ütemű váltás esetén esetleg mindkét támadó őrizetlenül maradhat.
Kerülés vagy váltás közben sem szabad megfeledkezni az esetleges leválás elleni védekezésről. Ezért az elzárt védőnek folyamatosan szemmel kell tartania az elzáró támadójátékost. Ez annál inkább is indokolt, mert a gyakran alkalmazott terület- vagy vegyes védekezés ellen az elé, mögé vagy mellé állásos elzárást követően a támadók gyakran és eredményesen alkalmazzák a leválást a zónázó játékosokkal szemben.
A hatásos védekezés egyik lehetősége az, hogy az elzárt védő kissé az elzáró támadó és a saját kapuja közé lépve feladja a labdaszerzés, valamint a szoros őrizet lehetőségét, és már inkább a következő cselekmény megakadályozására összpontosít. A másik lehetőség az, hogy az elzárt védő testközelben maradva a leváló játékoshoz továbbított labda megszerzésére koncentrál.
Az elzárás/leválás elleni védekezés a legösszetettebb és ezért a legmagasabb szintű csoportos védekezési manőver. Ennek megfelelően a taktikai elemek sorozatos, jó végrehajtása bizonyos technikai jártasságot, taktikai felkészültséget, jó összeszokottságot és gördülékeny együttműködést igényel. A védekezésben betöltött fontos szerepe azonban megköveteli, hogy a védők mind a kerülés, mind pedig a váltás végrehajtásában olyan jártasságra tegyenek szert, hogy azokat bármikor, bármilyen védekezési rendszerben rutinszerűen tudják alkalmazni. Az elzárás/leválás elleni hatásos védekezésre a beálló vagy egy különösen gólveszélyes támadó őrzése miatt a terület-, illetve vegyes védekezésnél állandóan szükség van, míg emberfogásos védekezésnél különösen a váltás nélkülözhetetlen csoportos taktikai elem.
A hatásos védekezés alapfeltétele több játékos összehangolt, közös védőtevékenysége, valamint a csapatrészek tervszerű munkája. Az a tény, hogy az egyéni védőtevékenység is csak a csapattársak támogatásával teljesedik ki egészében, továbbá indokolja a kollektív védekezés szükségességét. Megállapítható, hogy kettő, három vagy négy játékos eredményes együttműködése erőteljesen rányomja a bélyegét az egész csapat védőtevékenységére, és meghatározza a védekezés sikerét. Ezért összefoglalásképpen érdemes megvizsgálni a csoportmunka lehetőségeit, a játékosok alkotta formációkat az abban részt vevők száma szerint.
Védőpár – a legjellemzőbb és a leggyakoribb védekezési alakzat, mivel bármilyen védekezési rendszerben a szomszédos védők kölcsönös segítése rendkívül fontos alapkövetelmény. A védőpárok összetétele az állandóan változó játékszituációknak megfelelően különbözőképpen alakulhat. Meglehet, a gyakorlatban ezt a formációt elsősorban a szomszédos védők – mint külső védő-belső védő, belső védő-belső védő, belső védő-előretolt védő – alkotják. Elméletileg azonban a kapus – különösen a kapuelőtér közelében végrehajtott szabaddobás esetén – közvetetten valamennyi játékostársával védőpárt alkot.
Védőháromszög – leginkább két szomszédos zónázó és egy előretolt védő, vagy egyaránt a fő védelmi vonalban elhelyezkedő három egymás melletti védőjátékos tervszerű tevékenységével alakítható ki. Ennek a hármas akciónak az alapja a kitámadás-biztosítás-visszazárás folyamatának pontos, összehangolt végrehajtása, amelynek során a védők szerepe a labda útjának, valamint a támadók mozgásának megfelelően változik. A jól működő területvédelem az ily módon keletkező, elhaló, majd újra alakuló védőháromszöggel folyamatos, állandó mozgásban van.
Védőnégyszög – leginkább a különböző védővonalakban elhelyezkedő két-két zónázó, illetve zavaró védők tervszerű tevékenységével alakítható ki. A védőnégyszög alakját elsősorban az átadás útja és a labda pillanatnyi helyzete határozza meg, így formáció alakja a támadás súlypontjának megfelelően tolódik balra, illetve jobbra. Ez a rugalmasság lehetővé teszi, hogy a labdás támadót mindig két védő tartsa szemmel, míg a másik két védő a közelben áll készenlétben az esetleges beavatkozásra. Ezért – túlmenően azon, hogy négy játékos összehangolt védőtevékenységét biztosítja – a védőnégyszög legnagyobb értéke, hogy középen egy extra stabilitást és így nagyobb biztonságot ad a védelemnek.
Jóllehet a védőformációkban részt vevő játékosok száma elméletileg tovább növelhető, de a gyakorlatban öt védő összehangolt, tervszerű tevékenysége már túlnő a csoportmunka keretein. Hat játékos pedig olyan zárt egységet képez, aminek a működése már a csapattevékenység témakörébe tartozik.
