A területvédekezés labdaorientált védekezési rendszer, amelyben minden játékos egy kijelölt védőterületet biztosít, annak védéséért felel mindig azzal a támadóval szemben, aki éppen zónájában tartózkodik, vagy oda belép. Ezen zónarészek azonban nem tekinthetők változatlan nagyságúnak és alakúnak, annak kiterjedése és határai a támadójáték alakulásának megfelelően módosulnak. Általánosságnak tekinthető, hogy a széleken a zónák alakja szélességben nyújtottabb, mert a külső védők döntően szélességben mozognak, míg a belső zónák az itt védekező játékosok gyakori kilépései miatt mélységben kiterjedtebbek. A hatásos működés szempontjából ugyancsak fontos a zónahatárok megfelelő átfedése, ezért a védők a saját zónarészük biztosítása mellett a szomszédos védőterület egy részét is tartsák szemmel.
Megfelelő működés esetén a területvédekezés meglehetősen ésszerű, gazdaságos védekezési mód, ami jól használja ki a játéktér adottságait. E védekezési rendszer alkalmazásával az egy-egy támadóval szembeni védőfeladatok feloszthatók a csapattársak között, a közvetlen védőtevékenység leszűkíthető a támadás súlypontjára, és lehetővé válik, hogy egy-egy veszélyes ellenféllel szemben egyszerre két játékos védekezzen.
A területvédekezés gördülékeny és hatásos működése érdekében társaival összhangban minden egyes játékosnak a következő feladatokat kell megoldania.
- Az ellenfél labdajáratásához igazodva állandóan legyen mozgásban, és kiterjedt lábmunkával növelje védőterületének kiterjedését.
- Mély védekező alaphelyzetben jó talajkontaktussal, gördülékenyen mozogjon mind szélességben, mind mélységben.
- Igyekezzen felismerni és lehetőleg már kezdeti stádiumban zavarni, esetleg megakadályozni az ellenfél támadásszervezését, különösen a labdás játékos átlövési, áttörési és bejátszási kísérletét.
- Ne rettenjen vissza a bátor, kemény ütközésektől, ugyanakkor törekedjen a szabályos, test-test elleni küzdelemre és a szabálytalanságok számának minimálisra csökkentésére.
- Legalább egy támadót mindig semlegesítsen, és emellett amennyire lehet, segítsen be a szomszédos védőtársának.
- Ne mondjon le a labdaszerzésről sem, de azt csak abban az esetben kísérelje meg, ha azzal nem kockáztatja védőfeladatának sikeres ellátását.
A védők felelősségteljes munkája mellett a területvédekezés hatásos működésének fontos feltétele az alapfelállás célszerű megválasztása is. A csapattaktikától függően a területvédekezés valamennyi változata fokozott biztonsággal (zárt zóna) vagy inkább támadó szelleműen (nyílt zóna) játszható.
- A zárt zóna a játékosok alapfelállása és behatárolt mozgásiránya miatt szélességben biztonságosabb, de mélységi támadással szemben sebezhető. Mivel ez esetben a védők a kapuelőtér-vonal közvetlen közelében helyezkednek el, a támadók nyugodtan, zavartalanul építhetik támadásaikat, és kiváló lehetőség nyílik átlövésre. Legtöbbször éppen ezért alkalmazzák a csapatok ezt a védekezési formát, és távoli lövéseket jól védő kapus esetén szinte lövetik az ellenfelet. A játékosok zárt alapfelállása és viszonylag korlátozott mélységi mozgása következtében a védőnek csak akkor van lehetősége labdaszerzésre, ha az ellenfél hibázik vagy rossz átadás, illetve eredménytelen kapura lövés következtében elveszti a labdát.
- A nyílt zóna hatásosabb az erőteljes mélységi mozgással, távoli kapura lövésekkel operáló ellenfelekkel szemben, és elsősorban az átlövések, valamint a kezdeti áttörési kísérletek megakadályozását teszi lehetővé. Mivel ez esetben a védők – különösen a középső pozícióban – előrébb helyezkednek el, csupán alapfelállásukkal távolabb kényszerítik a támadókat a kaputól. Védőtevékenységüket elsősorban a támadásfelépítés zavarására koncentrálják, így több lehetőségük adódik a labda megszerzésére, majd a gyorsindításra. A védekezésnek ez a formája jobban megfelel a modern védőjáték elvárásainak és jobban biztosítja a területvédekezés egyes típusainak alkalmazását.
Egyszerűsége és eredményessége miatt a területvédekezés leginkább elterjedt formája, tulajdonképpen a védekezési rendszer alapjának tekinthető. Univerzális alkalmazása minden támadási rendszer ellen viszonylagos sikert biztosít, rugalmas módosíthatósága pedig a legkönnyebb átmenetet biztosítja a területvédekezés egyéb formáiba.
- Ebben az esetben mind a hat védő a kapuelőtér-vonal közvetlen közelében helyezkedik el, ezáltal egy közös védelmi vonalat alkotva.
- A középen elhelyezkedő belső védők feladata kiterjedt mélységi és szélességi mozgással az átlövők és a beálló(k) semlegesítése.
- Míg a külső védők elsősorban a szélsőkért felelnek, és főként szélességi mozgással azok mozgásterületének leszűkítése, kapura törési kísérleteik vagy befutásaik megakadályozása a céljuk.
Védőtevékenységüket egymáshoz igazítva, elsősorban a kapura törő labdás támadóra való kitámadással-visszazárással és a védőterületre bemozgó ellenfél átvételével-átadásával valósítják meg a játékosok. A 6:0-s területvédekezés előnye, hogy szélességben jól zár, így jó működése esetén a beálló(k) és szélsők gólszerzési lehetőségeit minimálisra csökkenti. Továbbá jó a védők és a kapus összmunkájának lehetősége, valamint a gyengébben védekező játékosok ebben a védekezési formában „rejthetők el” leginkább. Hátránya azonban, hogy az átlövésekkel és főleg a felugrásos lövéssel szemben sebezhető, alacsony játékosokkal nem játszható eredményesen, valamint teret ad az ellenfélnek a támadásépítésre, és a labda megszerzésére is kevesebb lehetőség kínálkozik.
Ennek a védekezési formának az alapgondolata az, hogy egy előretolt védő kihelyezésével ott igyekszik a védelem hatásfokát növelni, ahol éppen az ellenfél támadása összpontosul, rendszerint középen. Meglehet, így a zónázó védők száma csökken, és egy-egy védőjátékosnak kissé nagyobb területet kell védenie, a zavaró játékos jelentősen megszűri a támadásokat még a kezdeti szakaszukban, így közvetetten segíti a fő védelmi vonal munkáját.
- Ebben az esetben a középen védekező három játékos képezi a védelem magját, az elsődleges feladatuk, hogy összehangolt csoportmunkával megakadályozzák az ellenfél átlövésből, áttörésből, illetve bejátszásból adódó közvetlen gólszerzését.
- A zavaró előretolt védő kiterjedt lábmunkával biztosítja az összeköttetést a gólveszélyes terület külső határa és a fő védelmi vonal között, és az átlövések megakadályozása mellett zavarja az ellenfél átadásait, bejátszásait, sőt megszerezheti a labdát.
E védekezési forma hatásfokát és eredményességét nagymértékben meghatározza a belső hármas hatásos, egymáshoz igazított munkája, valamint az előretolt zavaró védő célszerű, hasznos tevékenysége. Az 5:1-es területvédekezés előnye, hogy középen és elsősorban az átlövések ellen biztonságos, valamint nyílt változata kis szervezéssel rugalmas átmenetet biztosít a 4:2-es, 3:3-as vagy 3:2:1-es formációkba. Rugalmasságából adódóan jól alkalmazkodik a különböző támadási elképzelésekhez, valamint egy védő előretolásával helyzeti előnyt nyújt a gyorsindításhoz. Hátránya azonban, hogy a fő védelmi vonalban a játékosok megnövekedett védőterületének következtében az egyes zónahatárok átfedése nem mindig tökéletes, amit jó beállókkal, befutó szélsőkkel kihasználhat az ellenfél.
Ez egy mélységben és szélességben egyaránt meglehetősen nyílt területvédekezési forma, mellyel az ellenfél két átlövője hatásosan semlegesíthető. A kiterjedt védőterület miatt minden egyes játékosra különösen nehéz feladat hárul, így alkalmazása csak intenzív lábmunka, jó mozgásérzék, átlagon felüli erőnlét és megfelelő taktikai érettség birtokában ajánlott.
- Ebben az esetben a kapuelőtér-vonalhoz viszonylag közel négy játékos helyezkedik el a fő védelmi vonalban, amely előtt két zavaró játékos az előretolt védelmi vonalban, a szabaddobási vonal tájékán fejti ki tevékenységét.
- A zónázó belső védők feladata a labdás játékos átvétele-átadása, áttörési kísérleteinek megakadályozása, valamint a beállók őrzése és az estleges bejátszások meghiúsítása.
- Ezt az összetett feladatot a külső védők oly módon segíthetik, hogy a szélső támadóik folyamatos szemmel tartása mellett fokozott behúzódással állnak készenlétben az esetleges közbeavatkozásra.
- Míg az előretolt védők tevékenysége főként az ellenfél támadásépítésének zavarására és az átlövési kísérletek megakadályozására összpontosul, de esetenként a védőfalba visszalépve ugyancsak segíti a zónázótársak munkáját.
Ennek a védekezési formának különös jellemzője a két belső zónázó és a két előretolt zavaró védő közös, összehangolt tevékenysége, melynek során egy állandóan alakját változtató védőnégyszöget alkotnak. A 4:2-es területvédekezés előnye, hogy középen jól zár, az alapfelállásból adódóan az átlövőkkel és a távoli lövésekkel szemben hatásos, valamint mélységben igen aktív, a helycserék és átadások zavarásával nehezítheti az ellenfél támadásépítését. Hátránya azonban, hogy a védők középen tömörülése a széleken nagyon fellazítja a védőfalat, ami így a szélsőknek szinte kínálja a lehetőséget a befutásra és áttörésre. A mélységi tagozódás következtében pedig ez a védekezési alapfelállás elzárás/leválással szemben érzékeny. Továbbá a fő védelmi vonalban egy-egy zónázójátékosnak túl nagy védőterület jut, így nem mindig képesek ellátni védőfeladatukat a jól cselező támadókkal szemben.
Ez az alakzat a területvédekezés legtámadóbb szellemű, mélységben erősen tagolt, nyílt ugyanakkor számtalan veszélyt magában rejtő formája. Eredményesen alkalmazható nagy lövőerejű, de nehézkesen mozgó átlövőkkel szemben abban az esetben, ha minden egyes védő képes az egy-egy elleni hatásos védekezésre.
- Ebben az esetben a védők két sorban helyezkednek el, három zónázó védő a kapuelőtér közvetlen közelében, a fő védelmi vonalban, míg három zavaró védő a szabaddobási vonal környékén, az előretolt védelmi vonalban áll fel.
- Így a zónázó belső és külső védők feladatköre gyakorlatilag összeolvad, a három hátsó védő feladata a kapuelőtér közvetlen védelme, annak egész hosszában, a szélsők szemmel tartása, a befutások megakadályozása, a beállók őrzése, az áttörési kísérletek meghiúsítása.
- Míg az előretolt védőkkel szemben a támadójáték rendkívül aktív zavarása, az átlövések teljes megakadályozása, a támadók befutásainak feltartóztatása, lehetőség szerint a labda megszerzése is reális elvárás.
A 3:3-as területvédekezés előnye, hogy középen hatásosan zár, mélységben meglehetősen tagolt, így szinte kizárja az ellenfél átlövőinek elsődleges, alapvető tevékenységét. Hátránya azonban, hogy a nagy mélységi tagozódás következtében a védelem a széleken sebezhető, valamint nem nyújt teljes biztonságot az áttörésekkel és bejátszásokkal szemben. Továbbá az egyénileg jól képzett, egy-egy ellen eredményes támadókkal vagy elzárás-leválást jól alkalmazó játékosokkal szemben ez a formáció általában kevésbé hatásos.
Ez az alakzat a területvédekezés modern és támadó szellemű formája, amely egyesíti magában a korszerű támadójáték elleni eredményes védekezés szinte valamennyi lehetőségét. Értékét tovább növeli, rugalmasan alkalmazható valamennyi támadási rendszer ellen, és gyors váltással a területvédekezés valamennyi formájába könnyű átmenetet biztosít. Ez esetben a játékosok a célra törő alapfelállással egy zárt szerkezeti egységet alkotnak, három védő közvetlenül a kapuelőtér-vonalnál, két társuk valamivel előrébb, míg egy játékos az alakzat csúcsán, a szabaddobási vonal előtt helyezkedik el – ily módon egy piramisalakzatot képezve saját kapujuk előtt.
- A hátsó, fő védekezési vonalban elhelyezkedő egy belső és két külső védő feladata erőteljes szélességi mozgással a beállók és szélsők aktív tevékenységének megakadályozása és szélességi mozgáslehetőségük korlátozása.
- Az előttük rézsútosan előre és hátra mozgó két összekötő játékos feladatköre elsősorban az átlövők kapura törésének és befutásának akadályozásától a beálló ideiglenes őrzéséig terjed.
- A zavaró játékos a piramis csúcsán, állandóan a labda mozgását követve, nagy mozgékonysággal a támadásépítés megakadályozására, az irányító kikapcsolására és a labdaszerzésre összpontosít.
A védekezés hatásos működése szempontjából rendkívül fontos a zavaró játékos labda centrikus és praktikus mozgása, valamint a középső belső védő irányítókészsége. Továbbá az összekötő zónázók taktikus tevékenysége, akik biztosítják a két hátsó külső védő, valamint a zavaró és a középső belső védők közötti folyamatos kapcsolatot. A 3:2:1-es védekezés előnye, hogy rendkívül offenzív, mélységben optimálisan tagolt, jól elkülöníthetők a játékosok védőfeladatai, valamint a gólveszélyes területen a labdás támadót mindig legalább két védő őrizheti. Hátránya azonban, hogy kiterjedt, változatos mozgást igényel, csak intenzív lábmunkával hatásos, valamint az alakzat közepe üres és a széleken nyitott, ami befutásokkal, áttörésekkel, intenzív beállójátékkal kihasználható. Igazán hatásos alkalmazása agresszív magatartású és fejlett elővételező, valamint szelektív feladatmegoldó készséggel rendelkező játékosokat igényel.
