Amennyiben a védőjátékosok megelőző tevékenysége nem járt sikerrel és a támadó kapura lövést kísérelhet meg, úgy még egy esély van a gól elhárítására – a kapus védése. Pozíciójából adódóan a kapus az utolsó akadály a kapura lőtt labda útjában, ezért védőtevékenysége is ennek megfelelően a kapura lövés hárítására, a kapu közvetlen védelmére specializálódott. Meglehet a kapus védőtevékenysége során a mezőnyjátékosok technikájához hasonló elemek is felfedezhetők, mint például a kapus alaphelyzet – védő alaphelyzet vagy kétkezes védés -, fej fölötti sáncolás és így tovább; a kapus védőmunkáját azonban specializált, jellegzetes kapustechnikával hajtja végre.
A hatásos védőmunka elsődleges feltétele egy olyan kiindulóhelyzet felvétele, amelyből a kapus gyorsan, pontosan tudja mozgatni testét és végtagjait minden pillanatban és különböző irányokba.
Alaphelyzetben a kapus biztos egyensúlyi helyzetben, stabilan áll mindkét lábán, ami lehetővé teszi a kívánt irányba történő gyors elindulást, így a védés technikai elemeinek kivitelezését. Testtartása állandó készenlétet és gyors cselekvési képességet sugalmaz, figyelme pedig folyamatosan a támadás súlypontjára, a labda pillanatnyi helyzetére összpontosul.
Alapmozgás
A kapus alapmozgása tulajdonképpen alaphelyzetének kiterjesztése annak érdekében, hogy a kapu legmegfelelőbb pontján találkozzon a kapura lőtt labdával. Az alapmozgás valójában egy pillanatnyi állapot, amikor a kapus a labda helyének, irányának és erejének megfelelően átrendezi alaphelyzetét.
Célszerű, ha a kapus alaphelyzetben, a gólvonalhoz közel mozogva követi a támadás irányát, figyelmének középpontjában állandóan a labdát tartja, és annak mozgásához igazítva változtatja helyét. A játékosok folyamatos hely- és helyzetváltoztatása, valamint a védendő kapu felülete megkívánja, hogy a kapus alapmozgása három dimenziójú legyen. Az alapmozgás nagymértékben meghatározza a kapus védőmunkájának eredményességét. A megfelelő helyezkedés lehetővé teszi a kapura lőtt labda védését testtel vagy testközelben a végtagokkal.
Kapura lövések védése
A kézilabdázás fejlődésével a kapustechnika specializálódása is felgyorsult. Míg a hagyományos kapusiskola nagyrészt látványos elemeket tartalmazott, addig napjaink védési technikája célszerűbb, támadóbb szellemű, és a védés mozdulata már a gyorsindítás lehetőségét is magában hordozza. A kapura lövés típusának és a labda haladási magasságának megfelelően a kapus változatos védési technikákat alkalmaz.
Távoli lövéseket rendszerint 7-10 méter távolságról, a mezőny első harmadának középső részéről kísérelnek meg a támadók felső, elhajlásos, alsó vagy felugrásos lövéssel a védők fölötti, vagy közötti közvetlen gólszerzés reményében. Ebben a szituációban a kapus alapmozgása oly módon változik, hogy a képzeletbeli szögfelezőre helyezkedés csupán elvi alap marad. Ez esetben ugyanis a kapusnak figyelembe kell vennie a védőtársak helyezkedését, akik egyénileg vagy egy egységes védőfalat alkotva jelentős kapufelületet képesek takarni. Így a kapus jobban koncentrálhat a fennmaradó kapufelület védelmére, növelve ezáltal a labda hárításának esélyét. Az átlövések eredményes hárításának érdekében a kapus az érkező labda magasságának megfelelően különböző védőtechnikákat alkalmaz.
Magas labdák védése
A magas labdák védése annyit jelent, mint vállmagasságban vagy a fölött érkező labdák hárítása. Ezen lövések védése leggyakrabban egy vagy két kézzel, szükség esetén felsőtesttel, ritkábban fejjel történik.
Középmagas labdák védése
A középmagas labdák védése annyit jelent, mint váll- és térdmagasság között érkező labdák hárítása. Ezeknek a lövéseknek a hárítását megnehezíti az a tény, hogy ez a magasság a kézzel, illetve a lábbal védés határterülete. Ezért a középmagas labdák védése esetén az az alapelv, hogy a kapus lehetőleg minden olyan labdát kézzel védjen, amit még el tud érni, lábbal történő védésnél pedig kézzel biztosítson.
Alacsony labdák védése
Az alacsony labdák védése annyit jelent, mint térdmagasság alatt érkező labdák hárítása. Meglehet, ez általában a lábak feladata, a biztonságosabb védés érdekében célszerű, ha a kezek szintén részt vesznek a lőtt vagy a talajról felpattanó labda megállításában. A kapustechnika fejlődésével az alacsonyan érkező labdák hárítására különböző védési stílusok alakultak ki.
Szélről érkező lövések esetén a lövésszög jelentősen csökken, ami igen kedvező a kapusnak, mivel így kisebb kapufelületet kell védenie. Védőtevékenységét azonban megnehezítheti az a tény, hogy a szélsők a kapuelőtér fölé történő beugrással vagy bevetődéssel nagymértékben csökkenthetik a lövéstávolságot. Ezekkel a megváltozott feltételekkel párhuzamosan szélső lövések védése esetén a kapus alaphelyzete is módosul:
- A vállszéles terpesz annyira csökken, hogy a labda ne hatolhasson át a lábak között. A térd- és a bokaízület hajlításának mértéke csökken, és a testsúly a talp elülső részére csúszik át.
- A törzs felegyenesedik és derékszögben az érkező labda irányába fordul.
- A kapufához közelebb eső kar könyökben hajlítva, kifordított tenyérrel a fej fölé emelkedik. Míg a másik kar továbbra is vállmagasság fölött, de könyökben enyhébben hajlítva nyúlik ki a test síkjából.
Mivel a kapus pusztán a kapufa mellé helyezkedve jelentős felületet képes eltakarni a kapuból, szélről érkező lövések hárításánál a testtel való védés kerül előtérbe. Ebben az előnyös helyzetben aztán a kapus képességeinek és egyéniségének megfelelően választhatja meg a megfelelő védési technikát.
Ezen lövések közös vonása, hogy a támadó a védők mögé kerülve közelről, előnyös helyzetből hajthat végre kapura lövést. Ezért a kapusnak csak akkor van reális esélye a közeli lövések kivédésére, ha a hátrányos pozícióját a különböző kapura lövéseknek megfelelő védési technika alkalmazásával ellensúlyozni tudja.
Védés tiszta gólhelyzetben
A játékos tiszta gólhelyzetbe – ziccerbe – kerül, ha a megelőző támadótevékenység eredményeképpen egy előnyös gólszerzési lehetőség kínálkozik számára a gólveszélyes területen. Ennek a klasszikus példája, amikor a játékos gyorsindítást vagy áttörést követően a kapuelőtér fölé ugrik, és csak a kapussal szemben állva, közeli lövést hajt végre a levegőből. Ebben a nehéz helyzetben a kapus a leggyakrabban a következő védési technikákat alkalmazza:
Szemből kapura törő támadó esetén a kapus a gólvonalról kimozdulva süllyeszti súlypontját, majd a támadó beugrásával egyidejűleg páros lábról erőteljesen elrugaszkodik felfelé és kissé előre. A lábak térdben enyhén hajlítva a test síkjában, csípőmagassági fellendülnek, míg a karok a dobásra felkészített labda magasságában, oldalirányba kinyúlnak. Ezáltal – testével és végtagjaival egy szemaforalakzatot formálva – a kapus jelentős felületet képes takarni a kapuból, elbizonytalanítva ezzel a kapura lövő ellenfelét.
Oldalról kapura törő támadó esetén a kapus a támadó ugrásirányát követve mozdul el a kapufától, és törzsének a dobás oldalára hajlításával egészen a lövés megindításáig követi a dobókar mozdulatait. A kidobás megkezdésekor a kapuhoz közelebb eső lábról elrugaszkodik, míg másik lábát és mindkét karját oldalirányba, a labda útjába lendítve csökkenti a megcélozható kapufelület nagyságát.
