A játék jellegéből adódóan a támadók és a védők közötti testi érintkezés szükségszerű és elkerülhetetlen. A támadók a kapura törés során testi erejüket is igyekeznek kihasználni a minél kedvezőbb lövőhelyzet kialakítása érdekében. Míg a védők testüket a támadó mozgásirányba helyezve, azok útjának fizikális blokkolásával igyekeznek meghiúsítani az ellenfél gólhelyzetbe kerülését, illetve támadótevékenységének kibontakozását. Ezen apró ütközetek, párviadalok eredménye aztán jelentősen befolyásolja a mérkőzés végső kimenetelét. Az ütközés a támadó- és védőjátékos testtel és végtagokkal történő dinamikus találkozása a szabályok által megengedett módon. Meglehet ez a technika a játék során számos változatban lelhető fel, az ütközés alapesetének az a játékszituáció tekinthető, amikor a játékosok szemtől szemben találkoznak a talajon, illetve a levegőben.
Ez a technikai elem lehetőséget ad a talajon a kapura törő támadó feltartóztatására. A megfelelő technikai végrehajtás szempontjából kritikus, hogy a védő megfelelően válassza meg az ellenféllel való találkozás helyét és idejét. Ezért az ütközés előkészítéseképpen a védő apró, gyors futólépésekkel akkor támad ki a kapura törő támadó irányába, amikor az még akciójának kezdeti stádiumában van. Az ütközést közvetlenül megelőzően aztán a védő széles harántterpeszállásban úgy helyezkedik el, hogy a törzs elfordításával a közelebbi karja és lába a támadó felé nyúlik. A lábfejek határozottan fognak talajt, a lábak térdben hajlítottak, a test és az alsó végtagok izomzata megfeszül, a súlypont mélyre süllyed. Ez a kiterjesztett, stabil alaphelyzet biztosítja a védő egyensúlyának megőrzését a nagy lendülettel, szemből érkező támadóval való ütközés közben is. A labda felöli kéz fokozatosan kinyúlik a támadó karja felé, és igyekszik megakadályozni a kapura lövést. Míg a másik kéz a támadó csípője felé nyúlva fékezi az ütközés lendületét, miközben a két játékos mellel találkozik. A védő tevékenysége azonban nem fejeződik be az ütközéssel, mert fel kell készülnie az ellenfél ismételt kapura lövési vagy áttörési kísérletének megakadályozására.
Ez a technikai elem lehetőséget ad a védőjátékosnak a levegőben kapura törő támadó feltartóztatására. Az előkészítő mozgás ez esetben oly módon változik, hogy a védőnek viszonylag kis helyen, apró lépésekkel kell felkészülnie egy dinamikus felugrásra. Ennek megfelelően a jó technikai végrehajtás kulcsa – a felugrás helyének és az ellenféltől való távolságának jó megválasztása mellett – a tökéletes időzítés. Ezt követően a védőjátékos térdhajlítással és karlendítéssel szerzi meg az elrugaszkodáshoz szükséges lendületet, majd lehetőleg páros lábról vagy esetleg egy lábról föl- és kissé előreugrik. A levegőben szemtől szemben mellel ütközik a támadóval, miközben közelebbi keze a támadó dobókarja felé nyúl, másik kezét pedig az ellenfél csípőjére helyezve igyekszik fékezni az ütközés lendületét. A védőnek az ütközés közben, a levegőben is meg kell őrizni egyensúlyát, hogy aztán páros lábon talajt fogva kész legyen a támadó második szándékú cselekedetének megakadályozására.
A mérkőzés során az ütközés változatos formái fedezhetők föl, különösen kapura lövés előtt, alatt és után, áttörési kísérlet közben, a beálló közelében vagy emberfogásos védekezésnél. A támadók és védők folyamatos helyváltoztatása következtében létrejövő testi kapcsolat mértéke a kis érintkezéstől a folyamatos kontaktuson át a teljes, szemtől szembeni ütközésig terjedhet.
Jellegzetes támadó szerepkörök és bizonyos játékhelyzetek ugyancsak speciális ütközési formákat eredményeznek. Például a külső védő célja nemcsak a szélső kapura törésének megakadályozása, de felsőtesttel elfordulva ugyancsak igyekszik a támadót a sarok felé irányítani, ezáltal a lövésszögét csökkenteni, valamint a befutás és a helycsere lehetőségét kizárni. Továbbá a beállójátékos folyamatos őrzése és kapura fordulásának megakadályozása megkívánja a védőtől, hogy felsőtesttel kissé a labda irányába fordulva, mellel folyamatosan tartsa ellenfelét.
Ez csupán néhány kiemelt példa, ami azonban jól szemlélteti az ütközés jelentőségét és annak változatos formában történő előfordulását. Ezért a megfelelő technikai végrehajtás érdekében célszerű az alábbi szempontok figyelembevétele.
- Jó időzítéssel és előkészítő helyezkedéssel a védő befolyásolhatja az ütközés helyét, sőt néha el is térítheti a támadót eredeti szándékától.
- A sérülés megelőzése érdekében a védő igyekezzen elkerülni az érzékeny testrészek – különösen a térd és a fej – ütközését, és inkább a jól párnázott testrészekkel – mint például a mell és a tenyér – találkozzon az ellenféllel.
- A védő igyekezzen a testi érintkezést alapvetően a felsőtesttel megvalósítani, és a karokat főleg az egyensúlyozásra, a kapura lövés megakadályozására, illetve labdaszerzésre felhasználni.
- Az egyensúly megőrzése érdekében a védő talajon történő ütközésnél igyekezzen mélyen tartani súlypontját, míg a levegőben történő ütközésnél felsőtesttel dőljön kissé előre.
- Ütközésnél a védő elsősorban megállítani, feltartóztatni igyekezzen ellenfelét, és enyhe szabálytalanság árán csak akkor fogja őt le, ha máskülönben közvetlen gólveszély fenyeget.
- A támadó feltartóztatását követően a játékos azonnal – kihasználva az ütközés lendületét – helyezkedjen vissza védőpozíciójába.
Az ütközés – amellett, hogy egy igen hatásos fegyver és egyik alapeleme a védekezés technikájának – szemléltet valamit a játék igazi értékei közül. Lehetőséget nyújtva a játékosoknak a természetes testi erő szabályok által megengedett módon történő kihasználására, ez a technika teret ad az egészséges agresszivitásnak, valamint az ütközés a testi erő és a sportszerűség egyfajta tesztje.
